Igazából most tényleg nincs mentségem arra, hogy miért nem írtam csekély két hónapig ide egy kukkot sem. Felhozhatnám indoknak mondjuk, hogy 3 hete leestem suliban 800 ember szemeláttára a lépcsőn, és ennek köszönhetően minden héten vendége vagyok a sebészetnek(remélem holnap már törzsvendégeknek járó welcome-drinkkel fogadnak), vagy akár azt is, hogy ugyanitt július 3-án szavalok egy verset az egészségről(nem, nincs benne bokatörés..) és erre kell készülnöm. Mindezek mellett még a blog.hu sem akarta megengedni, hogy belépjek. Szó, mi szó, nem mentegetőzöm inkább megyek, és beállok a sarokba és meggyónom bűneim. Aztán, majd fél év múlva jelentkezem. Talán.

 Voltam a Víz világnapja alkalmából rendezett versenyen, ahol a második helyezést elérve kaptam egy könyvet a lepkékről. Poháralátétként tökéletesen funkcionál.

Most, hogy kicsit(!) megkésve is, de sikerült eltávolítanom a szobámban ékeskedő karácsonyi díszeket, rájöttem arra, hogy tulajdonképpen simán otthagyhattam volna őket minimum Húsvétig, mert mondjuk a Rudolf orra simán elmegy hímestojásnak is, akár.

  Csak szerintem érdekes a példázat?:D 

Forrás: Velvet.hu

 Hát akkor Boldog Világvége Évet mindenkinek! :D

Az internetes naplóban látható jegyeimnél már csak a blogom statisztikája lehangolóbb, azt hiszem. Az, hogy magamnak írok, rám teljes mértékben igaz, szóval, ha most bepötyögném ide, hogy májkrémes kenyér, az sem lenne semmivel kevesebb, mintha írnék egy 2 oldalas novellát.

 A hétvégén úgy döntöttem, hogy besegítek anyának a főzésben. (Igen, inkább, minthogy tanuljak..) Voltaképpen egész jól sikerült a délután 3 órai ebédünk. Legjobban az a pillanat tetszett, amikor tesóm mélyen a szemembe nézve megkérdezte, hogy: "Csirke, bepanírozhatom a csillát?"

 Az imént azon gondolkodtam épp, hogy mivel magyarázzam azt, hogy tulajdonképp egy hónapja nem jelentkezem itt. Először az jutott eszembe, hogy elkezdem sajnáltatni magam, hogy rengeteget tanulok. De ezt gyorsan le is fújtam, mert nem hogy ti, még jómagam sem hinném el. Aztán jött, hogy meseszép, bár annál inkább hideg őszi hónapunkban előbbre helyezem a színes falevelek rugdosását az utcán, mint a blogom. És ez bizonyult a leghihetőbbnek. 

 Kedden elmentem vezetni apával. Igazából nem az én ötletem volt. Azt hiszem, legkevésbé az a védtelen kisfiú örült neki, aki hazafelé menet áthaladt a pályán, ahol úgymond vezettem. De nyugi, nem ütöttem el, és azt hiszem, ez az egyetlen sikerélményem a témában. Na jó, azért legbelül örülök neki, hogy bár harmadszorra, de sikerült elindítanom az autót. Az meg megint más téma, hogy a fékezéskor apám majdnem lefejelte a napellenzőt. Zárásul pedig csak annyit szeretnék, hogy igazából egy ilyet szeretnék alkotni: https://www.youtube.com/watch?v=neU6mnQprIY

 Több hét után újra itt vagyok, és ez talán csak annak köszönhető, hogy nincs már olyan győzike rész rtlmoston, amit még nem láttam volna :(. Kb 3 perce fejeltem le az éjjeliszekrényem a szúnyogírtó után nyúlva, ugyanis 9 óta ölöm az éjjelilámpámnak előszeretettel nekicsapódó öngyilkosjelölt, megfejthetetlen zöld testű bogarakat.  Azt meg már meg sem említem, hogy jobban izgulok BK Mikiért, hogy túlélje, mint azért, hogy az előbb kivakart szúnyogcsípésem absztrakt mintát fest a lepedőmre vérrel. Nyár, én így szeretlek!